AKCIÓ!!! 4850 helyett 1975 Ft
Ezüstcsapat - második félidő; Báró, Juci, Nyíl és a többiek
Az FTC KEK-döntős csapatának története

Most itt vagy: Sztársztorik


Kristóf Péter
sportriporter honlapja
Ezüstcsapat Részletek Könyvrendelés Kapcsolat

    Kezdőlap

    Hírek

    Sztársztorik

    Görbetükör

    Névjegy

    Linkek


   









Eric Cantona Kristóf Péternek ad interjút





Sztársztorik




Mészöly Kálmán az örök barátról, az egyetlen magyar Aranylabdás labdarúgóról, Albert Flóriánról (részlet az „Albert Flórián című, hamarosan DVD-n is megjelenő filmből)
 
  Annyi közös élményünk volt Flórival, hogy ha hetekig mesélnék, akkor sem fogynék ki a történetekből. Testvérek kapcsolata sem lehet szorosabb, mint amilyen a mi barátságunk volt. Úgy negyvenszer játszottunk együtt a válogatottban, de az egymás elleni bajnoki csaták is felejthetetlenek. És milyen szövege volt?!
    

   Egyszer például nagyon húzta a száját, miközben egy Fradi-Vasasra vonultunk ki a Népstadion játékoskijárójában: Megsértődtek a szurkolók, vagy mi van? - Miért mondod ezt, Rozoga? - kérdem. Hát, ahogy elnézem, alig lehetnek úgy hatvanezren...







Luis Hernandez, a szőke mexikói kapcsán, valóságalapú, fiktív tudósítás az 1998-as Arany Kupáról 
   
  Hogy a futballisták szeretik a nemesfémeket az régóta nem titok, így az sem meglepő, hogy a mexikóiak ragaszkodnak az aranyhoz. Az előzőleg is a legnagyobb aranyesélyesnek kikiáltott csapat zsinórban harmadszor hódította el az Arany Kupát!

Az amerikai kontinenstorna előtt az aztékoknál sokan bíztak abban, hogy az aranyálmok valóra válnak, pedig akkor még nem tudták, hogy hívják majd az „aranytojást tojó tyúkot”, azaz, ki lövi majd a gólokat?

A két évvel korábbi csapat „aranylábú gyerekei” közül Borgetti és Blanco kihagyta a tornát, távollétükben a – talán egyetlen – szőke mexikói, Luis Hernandez lett a hős. Az aranyhajú középpályásról kiderült, hogy aranyfejű is, hiszen a Jamaica elleni elődöntőben aranygólt, az amerikaiakkal vívott fináléban, aranyat érő találatot fejelt.

A mexikói „Aranyember” ezzel már előre bearanyozta az épp az aranylakodalmukra készülődő, Monterreyben élő nagyszülei – a szintén futballista, egykori aranyifjú, ugyancsak Luis névre hallgató nagyapa, illetve az aranykereskedelemben családja révén öröklötten érdekelt nagymama – öreg napjait.

A tornán a gólkirályi címet is megszerző Hernandez amúgy – pestiesen szólva – megjárta már Tolnát-Baranyát, hiszen a magyar anyától fogant tízes mostani csapata, a Golden Eagles, már a tizennegyedik egyesület, amelyben megfordul. Az Aranylabdára persze még a mostani kiemelkedő teljesítménye után sem fogják jelölni, hiszen nem európai klubban játszik, azt viszont senki sem veheti el tőle, hogy hazája főként neki köszönheti az Arany Kupán ismét  megszerzett aranyérmet.

   Társai így akár Aranyoskámnak is szólíthatják a 26 éves, 54-szeres válogatott játékost, annak ellenére, hogy az öröm pillanataiban egyáltalán nem emelkedett „aranyjánosi” magasságokba amikor a győztesen megvívott döntő után – saját, illetve csapata teljesítményét szóra sem méltatva – már a siófoki nyaralásról beszélt:
  „Most irány az Aranypart, ahol szeretnék minél több Piros aranyat és aranygaluskát enni. Az aranyérmet majd küldjék utánam!” – mondta.


   Hát nem aranyos?


 Aztán, ki tudja? Lehet, hogy Hernandez inkább az Aranyszarv-öbölben, tehát Törökországban köt ki – hisz’ élénken érdeklődik utána a Galatasaray és a Fenerbahce is. Hogy végül a piros-sárgák vagy az arany-kékek lesznek-e a befutók, szinte mindegy. Sőt! Az is lehet, hogy Hernandez – a két rivális közötti – arany középutat választva, végül a Besiktas ajánlatát fogadja el.

   Ha ott is a hazájában megszokott ütemben termeli a gólokat, akár Aranycipős is lehet!

 
 



Rácz Marianne egykori csapattársa különös módon „beszerzett” sérüléseiről (részlet a „Vallomások és legendák” című, a Vasas SC századik születésnapjára megjelent könyvből)

  „Erősítették a csapatszellemet a különféle csínytevéseink is, melyeknek legtöbbször Jakab doktornő volt a szenvedő alanya. Szerencse, hogy vette a lapot, így olyan is volt, amikor éppen vele szövetkeztünk. Belgrádban például, az egyik fiatal játékos volt az áldozat… azt találtuk ki, hogy Barna Ildi megcsúszott a szállodai szobájában, megsérült, és a nagyobb hatás érdekében szemhéjfestékkel még be is kentük a lábát. Jakab doktornő azonnali jegelést rendelt – a festék ettől megolvadt, majd folyni kezdett – és kérte, hogy valaki hozza el a szobájából az orvosi táskáját.

   Az említett csapatársunknak több se kellett. Azonnal ugrott, berontott a doktornő szobájába, csak arra nem számított, hogy nyitva van a szekrényajtó, amit így, pechére, éppen lefejelt. Úgyhogy ő tényleg megsérült! Ráadásul még előtte, edzésen, kifordult a bokája plusz a kezével is történt valami…

    …A lényeg az a kép, ami a belgrádi utazásról mindnyájunkban megmaradt. Azok után, hogy kőkemény meccsen kikaptunk a Radnicskitól, jövünk haza, társunk a fején ragtapasszal, a karja felkötözve és ehhez még biceg is. Ő, aki a meccsen egyetlen másodpercet sem játszott!”







Kemény Dénes egy végül soha nem publikált  interjúban, az aranyérmet hozó, 2003-as barcelonai vízilabda világbajnokságon történt kihágásról

  „Történt, hogy néhány meccsünket délelőtt játszottuk, így álmosak és erőtlenek voltunk, ezért kitaláltam, hogy a játékosok reggel fürödjenek meg a hűvös tengerben, hogy attól felfrissüljenek. A csapat egyik  része azonban, az egyik illusztris játékos vezetésével, elbliccelte ezt! 

   Erre aztán kieresztettem a 
hangom akkor még volt , mert az egy dolog, hogy egy délelőtti meccsen álmosan és rosszul játszunk, de ha azért játszunk rosszul, mert nem csináljuk meg azt, amivel mindezt megelőzhetnénk, arra már nincs mentség.








Szalma László arról, hogy hogyan maradt le harmadik tető alatti kontinenselsőségéről távolugrásban (részlet és fotó a „Vallomások és legendák című, a Vasas SC századik születésnapjára megjelent könyvből)  

  Az ezerkilencszáznyolcvanötös fedettpályás Eb-n, Athénban, példátlan körülmények között lettem második. Pálóczi Gyuszival mindketten nyolcszáztizenöt centiméterre repültünk, így a második legjobb ugrásoknak kellett volna dönteniük. Csakhogy azok is azonosak voltak! Nekem is, Gyulának is nyolc-nulla-egy. Összevetették hát a harmadik legjobb eredményeket, ami Gyulának hét-kilencvenegy volt, nekem hét-kilencven. Harmadik ugrás, egyetlen centi! Ennyin múlt a harmadik fedettpályás Eb aranyérmem, ilyen még nem volt a sporttörténelemben.”  






Nyilasi Tibor a kezdetekről, a margitszigeti Úttörő Stadionban eltöltött évekről  (részlet az Ezüstcsapat második félidő, Báró, Juci, Nyíl és a többiek című könyvből) 

„Gondolj csak bele, mit jelenthetett nekünk azokban az években, hogy füves pályán edzhettünk! A Fradi, az MTK, a Dózsa, a Honvéd vagy a Vasas serdülő játékosai mind salakos, vagy földes pályán tréningeztek, és azon játszották a meccseiket is – persze, később én is a Fradi ifiben –, úgyhogy annyi „epeszínű” haver azóta sem vett körül, mint akkor.

  Az is csodaszámba ment, hogy valódi szerelésben, mezben, nadrágban, sportszárban játszhattunk, de a legnagyobb élményem, mégis, a harmadik félidő volt. Na nem a fehér asztalnál, hanem a zuhanyzóban! A Margit-szigeten ráadásul termálvíz folyt a csapból, vízköves lett a hátam, annyit álltam a melegvíz alatt. Kinek volt kedve onnan hazamenni?”







Csapó Gábor (Dudi) arról, hogy játékoskorában előfordult olyan, hogy számára a vízilabda nem mindig és mindenek felett volt első (részlet a „Vallomások és legendák című, a Vasas SC századik születésnapjára megjelent könyvből) 

  „Egy időben például meg voltam győződve arról, hogy a határ nekem teniszben a csillagos ég. Amatőr szinten szinte mindenkit megvertem, de ez sem volt elég.

   A tenisz miatt még a válogatott edzéseket is hanyagoltam, helyette inkább vettem száz labdát csak azért, hogy a szervámat csiszoljam. Dezső bácsi (Gyarmati Dezső, szövetségi kapitány) meg, érthető módon, ki akart rúgni a válogatottból, de Peti (Rusorán Péter, a Vasas edzője) őt is megdumálta. Jó, jó Dezső, igazad van, hát nem szép dolog, amit a Dudi csinált, válogatott edzésre járni kell, de végül is nem iszik meg mulatozik, hanem ilyenkor is sportol.
 
 



Eric Cantona arról, hogy ugyanaz maradt a filozófiája strandfoci szakvezetőként, mint ami a Marseille, a Leeds vagy a Manchester United futballistájaként is volt (részlet a sportnapilapban, 2005-ben megjelent exkluzív interjúból)

Ne másolj le senkit! Mi, franciák a saját játékunkat játsszuk, ezért – jóllehet nyitott szemmel járunk – még mások edzésgyakorlatait sem másoljuk le, mert megpróbáljuk a játékunkat a saját gyakorlatainkkal fejleszteni. Ezt akár megfogalmazhatnám úgy is: Elég erősnek kell lennünk ahhoz, hogy szabadok legyünk!



Folytatása következik...



      Támogatott böngészők: Google Chrome, Mozilla Firefox, Safari. 

Copyright ©Kristóf Péter 2010
Design by bfabry.